BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

2011. november 3., csütörtök

Megdugtam az ikerlányokat, utána meg ők engem-gruppen



Lézengtem a városba, amikor megláttam a két kis csajt. Mindkettőnek irtó hosszú combjai voltak, a kis fehér miniszoknya alól szépségesen villantak ki. Hátulról láttam meg őket először.
Anyám, majdnem dobtam egy hátast. Pompás kis segge volt mindkettőnek, pompos, a hajuk fekete, derékig érő, a magassarkujukban beképzelten vonultak az utcán. Nagyon egyforma volt a járásuk, a testük a hajuk, és amikor előre siettem, jól gondoltam, láttam, hogy ikrek. Szép arcuk volt, szopós szájjal.
Na, ekkor fohászkodtam magamban, ezeket megbaszom vagy nem vagyok férfi.
Eléjük ugrottam, mint egy bohóc és heves udvarlásba fogtam.
-De szépségesek vagytok, hadd cipeljem a táskátokat addig is mellettetek lehetek. Meg más idióta szöveget is levágtam a két plázacicának, akiknek papírszatyrok sokaságával volt tele a kezük.
-Taxit hívunk, nem kell segíteni-vágta rá az egyik.
-Igen kopj le. - mondta a másik is.
Láttam, hogy csak játszák magukat, egy izompacsirta vagyok, 185 cm magas, jóképű, 36 éves, minden csaj megfordul utánam az utcán.
-Ne beszéljetek már. Ikrekkel még nem voltam. Jó nagy faszom van, eres, vastag, megbaszom mindkettőtök picsáját, gyertek egy gruppenre!
A két lány tátogott, szólni sem tudtak a durva ajánlatomtól.
Azt hittem egyszerre két pofont is kapok majd.
-Na akkor gyere baszógép dugj meg minket.-válaszolta az egyik, Ildi vagy Mildi mert így hívták őket, de megtévesztésig hasonlóak voltak, így nem tudom melyikük volt az.
Nemsokára szobára mentünk.
-Vetkőzzetek- fontam keresztbe a kezem. A két kis csaj elkezdett vetkőzni én meg gyönyörködtem a harmatos testükben. Hú micsoda friss cicik voltak, karcsú derék, és a pinájuk!Borotvált, tetkóval díszített. Egyiknek lepke az öle fölött, másiknak virág. Ekkor a két gyönyörűség mellém lépett és elkezdtek vetkőztetni.
-De jó vagy te vadállat- suttogta az egyik és a mellbimbómba harapott.
-Az ám tesó egy férfi állat.- Hamar meztelen lettem.
-Feküdjetek egymás mellé, és jól tegyétek szét a lábatokat.
Így tettek, egymás csöcsét fogdosták és simogatták míg én a harmatos kis pinájukat nyaltam ezerrel. Micsoda ízük volt!
Csókolóztak is, amikor jobban bemelegedtek a kis kurvák.
Én egyiket nyaltam másikat ujjaztam, majd fordítva. Aztán a kettő közé térdeltem.
Na szopjátok a gyönyörű faszomat-utasítottam őket, azok meg rám is buktak. Jaj de jó szopógépek voltak, élveztem ezerrel!
Úgy nyelték be a 22centis faszomat mint a jégnyalókát. Szívták, verték, szopták a golyóimat gyűrögették.
Az egyik a hátsómhoz ment és még a szőrös segglukamat is kinyalta. Nagyon élveztem azt is, amikor bedugta az ujját, megujjazta a seggem, míg a másikuk szopott. Itt végem volt, mert nagyokat lőve elélveztem.
Elégítsétek ki egymást- mondtam ernyedt farokkal, hadd lássam hogy nyaljátok egymást ki.
Ekkor elmosolyodtak, egyikük táskájából egy habrózsaszínű műfasz került elő, kétvégű hosszú gumirúd. Elkezdtek a csajok csókolózni, majd franciázni. Jó alaposan kinyalták egymást, nyögtek a dögök rendesen. Merevedett is a farkam újra, simogattam magam, a mellemet, a herémet, a segglukamat felidézve az új élményt. Ekkor jutott eszembe hogy egyszer valakivel megdugatom magam, miközben baszok egy jó csajt.
A két csaj ezután fogta a kétvégű műfaszt és megszopkodták a végét jó nyálasra, majd feldugták maguknak, nagy nyögések közepette. De jó volt nézni! Összeölelkezve csókolóztak miközben a csípőjük egymás felé lendült, így basztak. Ekkor odatérdeltem, én is, mindkét mutató ujjamat benyálaztam, és feldugtam egyiket egyik segglukába, a másikat a másikéba. Volt is élvezés meg jajgatás.
Amikor a két kis kurva elélvezett, folytak a nedvek a combjaikon. Ekkor gondoltam megbaszom őket már elég kemény voltam.
-Üljön valamelyikötök a faszomba-feküdtem hanyatt.
Jött az egyik, cicásan bele ült a bránerembe, és elkezdett lovagolni engem, miközben dobálta a haját. Jó volt nagyon, jól körözött a kis picsa a faszommal  a lukában. Addig a másik a felsőtestemet simogatta, meg a saját melleit csavargatta. Egy idő után cseréltek most a másikat basztam, felül voltam, a csaj lábát felemeltem és elkezdtem kefélni. Majd egy idő után megfordítottam, és négykézlábra állítottam.
-Nyald ki a seggét, megakarom baszni ott is.
-A kis csajnak nem kellett kétszer mondani széthúzta a testvére fenekét és elkezdte alaposan kinyalni ujjazni. Nem bírtam sokáig nézni félre toltam a csajt és lassan bedugtam a faszomat a szoros lukba, a kis csaj segge már nem volt szűz.
-Látom már volt részed a poposzex örömeiben.
-Igen- válaszolt helyette a másik. -Rendszeresen karbantartjuka azt is, megdugjuk heti kétszer egymás popsiját.-Ő ki gondolta volna. Amíg dugtam a csajt a másik lány mögém ment és elkezdett kinyalni. Majd szerencsére ujjazni is. Amikor két ujjal csinálta alig bírtam basznia a másik lányt annyira jó volt.
- Most állj meg-szólt rám.
- Menjetek a földre négykézlábra ereszkedjetek egymásnak háttal. Megtettük. Ekkor a csaj a műfaszt, ami előtte a pinájukban volt, elkezdte nekem bevezetni  a lukamba, majd a másik végét a testvéréjébe. Neki hamar becsúszott, nekem valami krémmel segítettek rá. Nagyon jó volt mozgott a derekunk majd közelebb tolattunk egymáshoz, hogy jó mélyen bennünk legyen a műfasz. Nem gondoltam volna, hogy először saját magam leszek aki seggbe kúr. Közben vertem a faszomat és óriásit éveztem, majdnem belehaltam akkorát.
Így végződött a kalandom a csajokkal.